|
Mtys s a br lnya
Egyszer Mtys kirly, mikor ppen ltuhban jrta az orszgot, bert egy faluba, ahol azt olvasta a br kapujn:
"Itt lakik ennek s ennek a kzsgnek a brja, aki minen bbnat nlkl l."
Mtys fttyentett egyet:
- , de j dolga van ennek a brnak, hogy minden bbaj nlkl l. Ha csak ez a baja, adok n neki egy kis gondot.
Budra visszarve nyomban megparancsolta az egyik szolgjnak, hogy pattanjon lra, vgtasson el a brhoz s egy lyukas cserpkorst vigyen azzal, hogy azt a brnak be kell foltozni, klnben lefejezik.
tadta a szolga a korst meg a kirly zenett. Nagy bnata lett hirtelen a brnak, hrom napig enni-inni sem tudott. Volt a brnak egy szp elad lnya, az vltig krdezgette:
- Apm, mi baja van magnak? Vg szokott lenni, most meg nem is eszik bnatban.
- Minek mondjam, lnyom, gy sem tudsz segteni rajtam.
- Nem biztos, apm. Ha tudok segtek, ha nem, de legalbb ossza meg velem a bnatt.
- Idenzz, lnyom, ezt a korst kldte nekem a kirly, hogy foltozzam be, mert msklnben lefejeltet.
- Hah, apm, ezen bsul maga? Kldje neki vissza azzal, hogy fordtsa ki a flsg elõszr a korst, mert mindennek a visszjra teszik a foltot.
- Ejnye, lnyom, de vg az eszed.
gyis tett a br, ahogy a lnya tancsolta, a kirly meg elfogadta az zenetet.
- Ej, mgis meg kell mg ilyesztenem ezt a brt! - gondolta a kirly.
Maghoz rendelte a szolgjt s lekldtt a brhoz egy malomkvet, hogy nyzza meg, klnben felakasztatik.
Erre a br megint nagy bnatba esett, hrom napig szavt sem lehetett hallani, aztn vgre, a nagy rimnkodsra megszlalt.
- Apm, mondja meg, mi baja, ne emssze magt.
- Jaj, lnyom, most mr tnyleg nem tudsz rajtam segteni.
- Htha tudok, apm.
- Azzal bzott meg a kirly, hogy a malomkvet, amit a hznak tmasztottam, nyzzam meg.
- Ejnye, apm, maga ezen bsul? Kldje csak vissza a kvet azzal, hogy elõbb erissze le vrrõl, mert csak azutn lehet nyzni az llatokat is.
Megrlt a br:
- Jl van, lnyom, megprblom.
gy is volt, a kirly az zenetre nem tudott mit mondani.
Megtudta aztn a kirly, hogy honnan fj a szl, ht a br lnyt akarta megleckztetni. zent is a szolgjrt:
- des szolgm, menj el ebbe s ebbe a faluba, mondd meg a br lnynak, hogy ltogasson me engem, de se nem lhton, se nem gyalog, se kocsin, se az ton, se az t mellett ne jjjn. Ruhba is menjen, de meztelenl is legyen, hozzon is nekem ajndkot meg nem is, mert klnben lefejeztetem.
Megkapta a lny az zenetet, de a szeme sem rebbent. Fogta magt, lehnyta magrl az sszes ruhjt, csak a melltartjt hagyta meg. Fogott egy galambot, kt szita kz tette. Elõvezette az egyetlen bakkecskjket, a jobb lbt rtette a kecske htra, gy ment az ton, mg Budra nem rt a felsges kirly elbe.
Mikor a palothoz kzeledett, jeleztk a kirlynak, hogy valami csodaszert ltnak az ton, mindjrt itt lesz a palotban.
A kirly a kapuban vrta.
- Felsges kirlyom, gy jttem, ahogy parancsoltad, nem jttem sem gyalog, sem lhton, sem kocsin, sem az ton, sem az t mellett, meztelenl is vagyok, de azrt maradt rajtam valami. s itt az ajndk.
Azzal felemelte a szitt, ht elreplt belõle a galamb.
- Elszllt az ajndk, felsg, teht hoztam is meg nem is.
- Jl van, des lnyom, nagyon jl csinltad, de inkbb a csnydat takartad volna el, mint a melledet.
- Azt nem lehet, kirlyatym, mert a csnymat az Isten teremtette, de a mellemet magam nvesztettem.
|
Az idõjs szamr
Mtys kirly tra kelt, hogy szjjelnzzen az orszgban. Krdezte az idõjstl, hogyan ltzzn fel, lesz-e esõ.
Azt mondta az idõjs:
- Felsged mehet btran, mert nem lesz esõ!
Majd mikor ment mendeglt, borult mr, tallt egy juhszt a nyjjal. Odament hozz, krdezte tõle, lesz-e esõ vagy nem.
A juhsz azt felelte r, hogy:
- Mikor a szamaram hallatja a szavt, akkor hullatja az g zport!
Noht aztn meg is jtt az esõ. Mtys kirly igen megzott. Mikor hazament, azt mondta a jsnak:
A js lett szamr, a szamr lett js!
|
Hrom nagy r
Telt-mlt az id a malajdoki kastlyban, s gy sszeszoktunk mink Tams rral, hogy akrmerre kerlt-fordult, engem is mindig magval vezetett.
- gy nzem, kis szolgm - tmaszkodott a vllamra -, te leszel mr az n unokm ezutn, reg ember vagyok mr n, kzel a napldozatom, vagy ltom tbbet az n bcsi kis unokimat, vagy se.
Megltta pedig, hamarbb, mint gondolta volna. Egy dlutn minden hrads nlkl vratlanul hazarkezett Gspr r. Mgpedig nem is egyedl lltott be az veges torncra, ahol Tams r a nagy karosszkben eresztgette a kvr fstmacskkat a nagy has tajtkpipbl, hanem harmadmagval. Az egyik kezt is egy kis ficska fogta, meg a msikat is.
- Hazahoztam a bcsi legnyeket, desapm - cskolt kezet Gspr r az reg Malajdokinak. ‑ De vissza sem viszem m tbbet ket. Elg volt a bcsi mdibl, magyar gyerekeket akarok bellk nevelni.
Sz ki nem mondhatja, mekkora volt az regr rme, ahogy az unokit az lbe kapta. Hol az egyiket, hol a msikat szortotta maghoz.
- Csak az a baj - nevetett boldogan -, hogy meg nem tudlak klnbztetni benneteket egymstl, olyan egyformk vagytok.
Magam is gy elttottam rjuk a szmat csudlkozsomban, hogy majd kiesett rajta a fejem. Nemcsak a kk brsonyruhjuk, nyalka piros csizmjuk volt egszen egyforma, hanem a nvsk, a fehr orcjuk, a nevet kk szemk, a szke selyemhajuk is. De mg a hangjuk kzt se lehetett klnbsget tenni, ahogy megszlaltak:
- n vagyok a Petyk!
- n vagyok a Matyk!
No, nem telt bele hrom nap se, mikor sttben is meg tudtam volna mondani, kettjk kzl melyik az egyik, melyik a msik. Aki a nagyap pohart eltrte, az Matyk volt; aki magra vllalta, az Petyk volt. Aki a pvk farkt kiszaggatta, Matyk volt; aki a szivrvnyos tollakat sztosztogatta a szegny jobbgygyerekeknek, az Petyk volt. Aki a hopmester r gyba sndisznt dugott, az Matyk volt; aki mg a kisbresnek is megemelte a svegt, az Petyk volt. S aki soha nmellettem gy el nem ment, hogy oldalba ne knyklt volna, vagy a lbamra r ne hgott volna, vagy legalbbis a nyelvt rm ne lttte volna, az megint csak Matyk volt; s aki soha anlkl hozzm nem rt, hogy meg ne simogatott volna, vagy a kezem meg ne szortotta volna, vagy legalbb a lenvirgszemvel rm ne mosolygott volna, az mindig Petyk volt.
- Ne srj, kis Dibl - vigasztalt olyankor, mikor Matyk valami csintalansggal kibuggyantotta a szemembl a knnyet -, majd szlok n desapnak, hogy ezt a rossz Matykt kergesse el a hztl hrcsgnek.
Semmivel a vilgon Matykt meg nem lehetett ijeszteni, csak ezzel. Gspr r szokta neki mondogatni, ha nagyon flbosszantotta:
- Megllj, gzengz, ha mindig ktzkdsz, egyszer kicsaplak a falu vgre hrcsgnek, pedig akkor Tilink bogrcsba kerlsz!
Ilyenkor Matyk vistott, mint akit nyznak, s mg ha megbklt is, idegenkedve nzett az apjra. Petyk mindig gy trleszkedett hozz, mint egy csengettys brnyka, Matyk mindig vdaskodott, mint egy farkasfik. Egyetlen teremtett llek volt, akihez igazn hozzdesedett: a nagyapja. Annak nha mg szt is fogadott a reggeli stinkon.
Mind a hrman nagyon szerettk ezeket a stkat, mert ilyenkor Tams r mindig figurzott velnk.
- Fogadjunk, hkm - ttt egyszer a vllamra, mikor nagyon belefradtam mr a futkrozsba -, hogy tebelled se lesz soha kengyelfut.
- Nem is akarok n az lenni - kaptam fl a fejemet.
- Ht pedig az a j mestersg, mert a kengyelfutnak sose kell patkoltatni a lovt. De mi szeretnl lenni, te Dibl, ha mg kengyelfut se?
- n nagy r akarok lenni - bktem ki a szvem szndkt.
Tams r elfttyentette magt, s Petyk fel fordult:
- Ht te, gyerekem?
- n se leszek kisebb Diblnl - mosolyodott el szelden Petyk.
Matykt mr krdezni se kellett, krdezetten is megvallotta, hogy egymaga akkora r lesz, mint mi ketten egyttvve.
- Ht az se rossz mestersg, csak hozzfogni nehz - sodorgatta Tams r a bajuszt.
De erre mr az krszem is elnevette magt a tskebokrok kzt.
- Csivi-csuvi-csivi-csitt! - csattogott csfoldva. - Ugyan mi nehz volna az urasgban?
No, neknk nem volt nevethetnknk. Szinte szdelegtnk, gy gytrt bennnket a szomjsg. Alig vrtuk, hogy a nagy csengettykrtefa al rjnk. Nincs tbb olyan szomjsgolt a vilgon, mint annak a termse.
Azm, csakhogy a nagy krtefa nagyon fsvnyen fizetett azon a nyron. Csupn egy krte volt rajta, az is a leghegyben, ott is ppen akkor akarta neki prtjt fogni egy srgarig. Mr ppen le akarta csekkenteni a szrt, mr az olljt is sztnyitotta, alig brtuk elhessegetni.
- Nagy r a br - hordta el ijedten a srga dolmnyt a krtekstol madr.
- No, nagy urak - nevette el magt Tams r -, hadd ltom, melyiktek lesz a krte! Ki nem restell rte fahegybe mszni?
Matyk mr akkor fnt volt a fl lbval, de erre a szra egyszerre lehuppant.
- n vagyok a legregebb, n csak nem mszhatok fl rte? - mondta nagy kevlyen.
- n meg nem szeretem a krtt - jutott eszbe Petyknak nagy hirtelen, pedig a szemt le nem tudta venni rla. - Menjen rte Dibl, a legkisebb.
Ht n mkusnak elmehettem volna, olyan mszmester voltam, de most nagy r ltemre egyszerre elfelejtettem a tudomnyomat.
- Veressk le a cssszel! - ragyogott fel az arcom.
- Azm, de ki hvja ide nagy uramk kzl? - mosolygott Tams r.
- Menjen Petyk!
- Eredj te!
- Szaladjon rte Dibl!
- Nem gy lesz az - tett igazsgot Tams r -, elmentek rte mind a hrman. Akkor egyikteknek az urasgn se esik csorba.
El is mentnk mi, vissza is jttnk a cssszel egytt - de akkorra nem maradt egyb a csengettykrtbl, csak a szp srga-piros haja. Tams r ppen akkor csattantotta be a bicskjt, s rnk hunyorgott a bozontos szemldke all.
- De mr ltom, mgiscsak n vagyok a legnagyobb r kztetek, mert az a legnagyobb r, lelkeim, aki nem szorul szolgra.
Ekkor hallottam n elszr ezt a nagy igazsgot, de nem nagyon hittem, nem is nagyon rtettem. Sok nyomorsgon kellett addig tesnem, mg az let megtantott r.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
