Közben Gyöngyike ajtót nyitott.

Ladics Jancsi lépett be. Eta rögtön kővé dermedt. Nagylánya viszont talpra esetten oldotta meg a helyzetet. A vendég nyakába ugrott, majd hirtelen le is támadta.

-Megbeszéltük, hogy csak két nap múlva mutatlak be szüleimnek. Nem emlékszel?

Ladics előbb nem tudta mire vélni, majd megértette, s bele ment a játékba. Miért is ne, hisz Gyöngyike szebb, és fiatalabb az anyjánál.

-Anyu, bemutatom a vőlegényem!- majd mielőtt szülei feleszméltek volna, bele karolt a vendégbe, s kivonszolta a lakásból.

Ladics nem tudta mire vélni az egészet, de még mielőtt megszólalhatott volna, Gyöngyike letámadta.

-Mi a nyavalyát keresel itt?

-Én csak,…

-Mindenesetre köszönöm, hogy nem árultál el bennünket. Talán nem volt partnered?

-Szép kislány lett belőled.

-Na, ezt hagyjuk.

-Találkozhatnánk?

-Igen, hogy Apámnak ne legyen feltűnő!

-Különben nem?

-Nem, hisz egyrészt túl koros vagy, másrészt meg, vőlegényem van.

-Elnézést.

-Rendben, holnap moziba megyünk.

-Mi ketten?

-Igen, ha megígéred, hogy tisztességesen fogsz viselkedni!

-Oké!

-Na, akkor, szia!- és sarkon fordult.

Apja már a Fradi meccset hallgatta, s így nyugodtan beszélgethettek anyjával.

-Köszönöm kislányom, hogy megmentettél.

-Csak azt nem értem, hogy mert eljönni?!

-Fogalmam sincs.

-Mindegy. Egy-két mozit kibírok vele.

-Szerintem több is lesz abból.

-Nem hinném, hisz majdnem apám lehetne. Különben is nekem Klappai János tetszik.

-Ne viccelj, hiszen ő az unokabátyád!

-Tudom, mondtad már, de nem érdekel.

Nehéz napok következtek Dafku számára, és roppant nehéz percek Józsikára. Apjára, mert két műszakba osztották, s fiára, mivel iskolai teszt felmérésre kellett mennie. Úgy tűnt, az előre tanulásnak volt értelme, felvették a Petőfi iskolába. A kezdésig persze maradt idő a játékra is.

Imádott kishúgával játszani, bár ő inkább a katonásdit szerette, míg Rózsika természetesen babázni. Ezért aztán örült, mikor Farkasék magukkal hozták fiukat, Tibikét. Ilyenkor beültek a legnagyobb cseresznyefa alá, s ólomkatonákkal, meg vízi pisztollyal lövöldöztek egymásra. Legtöbbször jól megvoltak egymással, néha viszont civakodtak, mint ez gyerekek közt gyakran elő fordul. Rózsika ugyanis ha bátyja nem ért el valamit, szó nélkül odaadta, hisz leste minden mozdulatát. Az öt éves Tibike erre nem mindig volt hajlandó. Sőt egy esetben „sántának” nevezte őt. Ettől Józsika beidegesedett, elkapta, s cibálni kezdte haját. Tibike anyja erre forgó szemekkel rohant ki a műhelyből, ütlegelni kezdte Jóskát.

Eta, mint egy vadmacska rontott neki. Rúgták, harapták egymást.

-Mi van, elment az eszetek,- kiáltott rájuk Sanyi bácsi, miközben szétválasztotta az asszonyokat.- Mi bajotok egymással?

-Te nem láttad,- kezdte felesége,- ez a kis hülye „nyomorék” majdnem megfojtotta Tibikét.

Eta a „nyomorék” szó hallatán újra Panni haja után kapkodott, ami persze nemigen sikerült, mivel egy fejjel magasabb volt nála. Farkas bal kézzel Etát lökte hátrébb, jobbal pedig akkora pofont adott feleségének, hogy az szinte megpördült saját tengelye körül, majd elterült, mint egy macska.

-Nem szégyelled magad, kotródj a műhelybe,- s odafordult a gyerekekhez.- az igazat szeretném hallani, méghozzá tőletek.- Félt, hogy mindkét asszony, elfogultságától úgysem tudna igazat mondani.

A két kisfiú egyazon módon mesélte el, mi is történt köztük.

-Öt perc, és ők elfelejtik, ti meg verekedéssel akarjátok elintézni,- korholta le Etát.

-Ezt magyarázd meg a részeg feleségednek is Sanyi bácsi,- válaszolta, a nála tizennégy évvel idősebb Sanyi „bácsinak”.

-Nem részeg az, te ostoba, és nem kívánom senkinek ezt a fajta „részegséget”. Ez sajnos olyan bódulat, melyet a sok vegyszer okoz.

-Most meg engem akarsz elkábítani?

-Nem viccelek, sőt valóban, ez a szó jobban illik rá. A festék oldószerek, páclé, a többféle ragasztóanyag párolgása valóban kábító hatású. Nem egyszer mondtam már neki, hogy félóránként jöjjön fel a műhelyből, és szellőztesse ki a fejét. De hiába, agyon hajszolja magát!

Természetesen egy idő után tényleg összebékültek az asszonyok.

Dafkunak két hét alatt sikerült rábeszélni Etát, hogy változtasson munkahelyet.

Nehezen, de végül is elengedték. Így megszűnt a korai felkelés, többet alhatott, pihentebb, kisimultabb lett az arca, kezdett újra szépülni.

Délelőtt kedve szerint megfőzhetett, s fia megkezdett tanítását is figyelemmel kísérhette. Délután két-három nyitotta a néni boltját,- megfigyelte, mely napokon mekkora a forgalom, s a szerint nyitott, vagy zárt.

Pammer néni mindig elégedett volt a napi bevétlek mennyiségével, sőt azt tapasztalhatta, nőtt a forgalma.

Ilonka, az első hivatalos tanítási napon,- követve az iskolai előírást,- mártogatós tollat hozott Jóskának. Ő pedig ezt a legelső betű leírásnál kettétörte a tollhegyet, s óriási paca keletkezett a betű helyén.

-Ha elmegyek, gyakorold tollal is,- és kezébe adott egy ceruzát.- Emlékszel, melyik betűnél hagytuk abba?

-Igen, azt hiszem, az „E” betűnél.

-Nagyon jó, most majdnem ugyanolyan következik, az „F”. Ez csak annyiban különbözik az „E”-től, hogy elhagyjuk az alsó vízszintes vonalat.

Nem tudni, mi történt Jóskával, de most a szokottnál is jobban dolgozott benne az ideg. Egy egyenes vonalat se volt képes lerajzolni. Ilonka ezért úgy döntött, ma nem erőlteti oktatását.

-Nézd, mit hoztam neked Józsikám!

-Nem tudom mi ez Ilonka néni?

-Ez egy golyóstoll. Nem kell mártogatni, és sokkal szebben lehet vele írni. Tessék próbáld ki.

Jóska hitetlenkedve vette át a tollat, s rögtön húzott is egy vonalat. Örömmel vette tudomásul, hogy az újfajta írószerszám nem karcolja a papírt, viszont a harmadik lapon is látszott a nyoma.

-Ha kifogy belőle a tinta, egyszerűen kicseréled a betétet. Iskolai használatra még nem engedik, én azonban eltekintek ettől.

Délután, mikor Eta elment dolgozni, Gyöngyike tanult Jóskával.

-Nézd, mit kaptam Ilonka nénitől.

-Mit?

-Egy golyóstollat.

-Na, és tudsz vele írni?

-Persze, sokkal könnyebben.

-Lássuk.

-Mit írjak?

-A nevedet.

-Azt még nem tudom.

-Megmutatom, jó?- s finoman, újait vezetve együtt írták le a nevét.- Látod, milyen könnyű? Most egyedül írd le.- Közben az órára nézett, hogy el ne felejtse Dafkut felébreszteni, aki éjszakára ment dolgozni.- Holnap folytatjuk Józsikám, megyek, szólok Apunak.

Bement, megrázta vállát alvónak hitt Apjának, aki rögtön elkapta karját, és magához rántotta, másik kezével pedig kotorászni kezdett blúza alatt. Mindezt fia a konyhából látta, mert izgatottan várta mikor tudja elújságolni, hogy ma új tollat kapott.

-Apu, ne bántsd Gyöngyikét!

Nem tudni, hogy fia szavára, vagy csak magától kapott észbe, elengedte nevelt lánya mellét, aki pirulva szaladt ki öccséhez.

-Nincs semmi baj, Apu csak gyorsan nyújtózkodott,- mondta elpirulva.

Jóska még nem fogta fel, hogy tulajdonképpen apja mit akart tenni, s elhitte nővére állítását.

Gyöngyike miután kicsit összeszedte magát, haza hozta húgát az óvodából.

Dafku heteken át, csupán reggelente találkozott Etával, aki kicsit kezdett elhidegülni tőle. Ugyanis abban az időben, férje több esetben részegen ért haza a munkából. Fizetését persze ennek ellenére rendesen, szalaggal együtt haza adta.

Ezen el is csodálkozott, hogy akkor miből telik annyi italra!

Dafku hamar kitapasztalta, hogy gyengébb fizikumú sofőr mellett valóban a rakodónak kell dolgozni, másik társat keresett. Gerlei, aki nem röstellt a garázsmester zsebébe csúsztatni egy-egy százast,- a jobb fuvar érdekében. Így a mellékjövedelem több lett, mint a rendes fizetése.

Mikor kiismerte Dafkut, fekete fuvart is mert vállalni, s Jóskának szintén csurrant mindig valamennyi.

Béla rafinált, előre látó embernek bizonyult. A jogosítványa betétlapjai közé mindig elrejtett egy-két százast, hogy az országúti ellenőrzéseknél,- a rendőr elvtárs, ha veszi a „lapot”,- feltűnés nélkül hunyhasson szemet.

Leginkább az ömlesztett árút,- a homokot, sódert, meszet szerették. De a zsákos cement „véletlen” kilyukadt, s kifolyt maradékát is sikerült eladni. A Tüzép-telepekre szintén szívesen osztatták be magukat, hisz a vásárló természetesen pluszt adott, ha a szénnel együtt még egy gerendát kapott. Persze a szén önmagában jó üzlet volt, mivel a visszamaradt szénport eladhatták a szegényebb embereknek.

Az energia igényes munkát, energia dús étellel és itallal lehetett bírni, végezni. Jóska az utóbbival pótolta, s ezért csakhamar visszaszokott az italra, részeg viszont sosem volt.

A jó szimatú garázsmester mégis kiszúrta, s egy hétre, nappalra osztotta őket.

Ekkor történt a következő eset: a gumigyárból szállítottak játékokat egy belvárosi üzletbe. Gerlei rossz helyen tudott parkolni, s elzárta az egyik kapu bejáratát, ahova épp mentőt vártak.

-Az isten szerelmére, álljon már félre ezzel a tragaccsal. A feleségem szülni fog, s a mentő nem tud beállni,- mondta Dafkunak.

-De hisz nem én vagyok a…,- aztán látva a kétségbe esett arcot nem fejezte be a mondatot, átült a volánhoz,- úgy érezte, elég vezetést látott,- beindította a motort, és jó pár métert hátrább tolatott. Alig állt a Csepel motorja, már hallani lehetett a szirénát. Béla mikor megjelent, nagyot nézett, hogy a kocsi tíz méterrel odébb állt.

-Ezt nevezem merészségnek!

-Muszáj volt!

-Tudom. Csak beinduljon azért.

De nem indult.

-Ne ijedj meg, nem te vagy az oka, felforrt a hűtővíz.

Mire onnét behordták az árút, lehűlt a víz is.

-Gyere, igyunk egy szörpöt,- nevetett Béla.

-Elment az eszed? Én sört kérek.

-Ha végeztünk, azt iszol, amit akarsz. Én szeretnék minél előbb éjszakára visszakerülni, tehát semmi szesz.

-Ezzel én is így vagyok,- egyezett bele végül is. Aztán valahol a körúton, egy ékszer üzletnél megkérte Bélát, álljon meg, mert ő karikagyűrűt szeretne vásárolni!

-Három gyerek, meg menyasszony, nemigen értem?

Dafku megpróbálta pár szóval elmagyarázni helyzetüket, de Béla semmit sem értett belőle, mégis rákérdezett:- Mikor lesz a nagy nap?

-Ne félj, idejében megtudod, hisz az egyik násznagy te leszel.

-Az asszony tudja már?

-Dehogy, meglepetésnek szánom.

-Remélem, nem karácsonyra gondolsz?

-Tíz nappal előbb lesz a névnapja. Szép ajándék? Nemde?

-Hogyne, nagyon kedves!

-Mostanában úgyis olyan hideg, mint a kő!

-Persze, mert annyit iszol, mint egy gödény. Nézz meg engem, egy-két pohárral én is bekapok, de a pénzemnek azért megvan a látszata. Ha egyszer eljössz, meglátod, milyen házat építek a mellékesből.

-Nyugdíjas leszel, mire elkészül!

-Legalább öreg koromra lesz egy szép otthonom. Neked is ezt kellene csinálni.

-Három gyerekkel?

-Nekem kettő igaz, de segítenek is.

-Na és én kire számíthatnék, talán a nyomorék fiamra?

-Nyomorék, nyomorék. Igen, mert az a nyomorék is fel fog nőni, és legalább nem lenne lakás gondja!

-Beszéljünk másról, bár úgy látom, nincs rá időnk,- mutatott a garázs főbejáratára.

Főnökük félre állította kocsijukat, s mindkettőjüket behívta az irodába.

-Itt ez a szonda, fújjanak csak bele!

-Rendben, de mondja csak főnök, mikor indul legközelebb vezetői tanfolyam?- kérdezte váratlanul Jóska.

-Én pedig kereshetek más társat.

Az alkoholszonda eredménye természetesen a garázsmester meglepetésére, negatív lett.

-Minden hónapban,- válaszolta.

-A következőre beiratkozom!

Első esetben nem hívták egymást a „Makk Hetes”-be, mely a garázzsal szemben volt található. Ki-ki más okból, de el volt kenődve.

Egy megállóval előbb szállt le otthonuktól a villamosról, s beállt a sorba feleségénél. Eta, csak amikor sorra került, vette észre.

-Hát te, mit akarsz?

-Másoktól is ezt szoktad kérdezni?

-Nem, viszont nem érek rá viccelődni. Nézd mennyien várnak még, és rögtön kezdődik a mozielőadás. Gyere be onnét, ne tartsd fel a valódi kuncsaftokat.- Utolsó szavainál rámosolygott, mivel észre vette, hogy szín józan.

Az előadás megkezdése után, csupán néha zavarta meg vevő beszélgetésüket.

-Holnap délelőtt bemehetnénk a Tanácsházára:

-Ugyan minek, különben is nappalos vagy?

-Bejelentjük, hogy házasságot szeretnénk kötni.

-Komolyan?

-Persze.

-Mikor?

-A névnapodra gondoltam, ha megfelel?

-Nagyon.

-Van még valami. Beiratkoztam gépkocsivezetői tanfolyamra. Meguntam már, hogy mindig más parancsolgasson!

-Én meg kezdtem azt hinni, nincs is férjem. Hetek, sőt hónapok óta nem törődsz velünk, annyit dolgozol.

Dafku szó nélkül ment ki, s zárta be magukra a boltot.

Otthon ugyanakkor türelmetlenül várták, főleg Etát,- tízre mindig haza ért.

-Indulni akartam, megnézni, mi van már…,- majd amikor meglátta Dafkut, nem fejezte be.

-Ma sokkal több vevő volt, mint általában. Miért vártatok meg?

Gyöngyike érezte, Anyja most nagyon mellé beszél.- Józsika szeretne újságolni.

-Óh, nagyon fáradt vagyok, majd reggel elmondja.

Fia, úgy tett, mint aki nem hallotta.

-Képzeljétek, minden betűt le tudok már írni!

-Örökösen sértegeted a fiad, azt hiszem, ha így gyűlölöd, semmi értelme a házasságunknak sem!

-Miféle házasságról beszélsz Anyukám?- ijedt meg Gyöngyike.

Erre viszont az „öreg” Dafku, kicsit megszeppent:- Amíg Anyátok átmegy Pammer nénihez elszámolni a bevételt, mutasd meg, mit tanultatok mostanában,- igyekezett enyhíteni saját ostobaságán, s ölébe ültette fiacskáját.

-Őt talán szédítheted, de engem nem,- jegyezte meg epésen Eta távozóban, s egy pillanatra meg is állt,- Apátok levelet kapott mamától, ott van a rádió tetején.

A mama levele? Nos, igencsak egy szinten van Józsika szép írásával, hisz mire végig böngészték, Anyjuk visszajött. Tartalma, egy mondatban összegezve ennyi: nagyapa beteg, és szeretné még egyszer látni a családot.

-Anyám, bizonyára eltúlozza a dolgot.

-Azért ezt nem mondanám a helyedben. Mikor is találkoztál velük, Három éve? Betegség nélkül is, illendő lenne látogatásuk,- kelt védelmükre Eta. Aztán Gyöngyi lányára nézve folytatta,- igen nagy örömet szereznénk nekik, ha papíron láthatnák a házasságkötésünket.- Megjegyzésével,- úgy vélte, sikerült lánya ellenséges magatartását megváltoztatni.

-Jaj de jó, jaj de jó, utazni fogunk,- ugrándozott Rózsika örömében.

-Mikor megyünk?- tért rögtön a lényegre bátyja.

-Gyerekek, gyerekek,- csitította le őket anyjuk,- még nem száz százalékos semmi. Azt se tudjuk, lesz-e pénzünk az utazásra, vagy, hogy Apátok kap-e szabadságot, és Pammer nénivel szintén beszélni kell. Ha minden összejön, a téli szünetben mehetünk.

-Na, és a „házasságot” mikorra tervezitek?- kérdezte gúnyosan Gyöngyike.

-A névnapodon!- válaszolta Eta.

-Inkább a tieden

Ez, egy kis magyarázatra szorul. Igazság szerint az ő neve szintén Etelka, viszont a Horváth mama a „Gyöngyike” nevet szerette volna adni, s ezért ez tetszik neki, nem pedig az Anyjáé.

-Döntésünk végleges, mindenkinek jobb lesz így!

-Bélával beszéltem, ő lesz az én tanúm.  Te pedig Anyukám beszélj, vagy Lovasékkal, vagy az asztalossal.

Három hét múlva minden úgy zajlott le, ahogyan tervezték, amire évek óta vártak. A rákövetkező héten meg haza utazta a nagyszülőkhöz.

Nyáron, nem annyira volt érdekes, hogy Józsika húzza a lábát,- legfeljebb elkopik a cipője. De most télen egészen más lett a helyzet. Igaz, a magas szárú bőrcipőre még hócipőt is húztak, a fél méteres hóban mégse lehetett engedni, hogy saját lábán közlekedjen, hisz mindene átnedvesedett volna, s ez nagyobb bajt okozhat, mivel tizenöt fokos hidegről beszélt a rádió.

Reggel nyolckor indultak Pestről, s délután ötkor értek Nagylakra.

Dafku,- fiával karján,- sietve tért vissza egyesről az állomás útjára,- ott ugyanis közölték vele, kiköltöztették kettősre. Erre, épp apja betegsége miatt került sor, mivel már nem volt aktív dolgozója a gyárnak. A kora esti szürkület, még a lebukó Nap narancssárga csíkokat festett a vidék hóval borított fövenyére. Józsika, irigykedve nézte testvéreit, amint menet közben hógolyóztak.

Félúton, ahol valamikor a Mihályfy tanya állt, Jóska letette fiát, hogy pihentesse kicsit karját,- a lányok máris ott termettek, hogy vezethessék!

Ezen a szakaszon nem tűntette el a tegnapi hófúvás az utat, így ő is élvezhette lába alatt a csikorgó fehérséget.

Valaki,- messziről még nem láthatták kicsoda,- közeledett feléjük kettős irányából. Úgy tűnt, mintha menekülne.

-Te Jóska, ez a néni, a Mama lesz,- jegyezte meg kissé idegesen Eta.

-Már én is látom. Mi történt Anyámmal?- kérdezte, majd átölelte Anyját.

-Apátok teljesen megbolondult. Orvost kell hívni hozzá. Fejébe vette, azért nem írtam meg a költözést, hogy ne találkozhassatok. Sajnos, valóban elfeledtem, de ez még nem ok arra, hogy egész nap nagy késsel fenyegessen! Úgy viselkedik, akár egy eszelős.

-Ha meglát bennünket, bizonyára megnyugszik.

-Tévedsz fiam, én jobban ismerem. Ilyenkor már csak injekcióval lehet lenyugtatni, ezért rohanok az orvosért.

Annyira meggyőzően beszélt, kénytelenek voltak elhinni. Dafku visszament a gyárhoz, Révész Pista, azonnal jött is.

-Valóban, néha veszélyes tud lenni Pista bácsi,- jelentette ki, érezhető lelkiismeret furdalással.- Marika néni viszont nem engedi elvitetni.

-Mi baja Apámnak tulajdonképpen?

-Agyérelmeszesedése és tüdőasztmája van. Nem állandóan, de már egyre sűrűbben borul el az elméje. Ha nem tudom visszasegíteni közénk, muszáj elvitetnem egy elmegyógyintézetbe.

Közben haza értek a megtébolyult nagyapához.

-Remélem sikerül lecsillapítani.

-Engedjen, hagy beszéljek én vele elsőnek,- csusszant be Eta, az orvos előtt a szobába, abba, ahol egyszer már ő is lakott, és amelyben szeretett Apósát dühöngő őrültnek kiáltották ki.

Pista bácsi az ágyon ülve leste, ki lép be elsőnek. Egyik kezében tényleg a disznóölőt fogta, a másikban viszont egy vekni kenyeret, melyből épp most vágott le két szeletet. Amint meglátta Etát, asztalra dobott mindent, s széttárta karját:

-Azt hittem, soha többé nem látlak Etel fiam.

Eta nem szerette, ha Apósa így szólítja, s más körülmények között figyelmezteti is erre, most mégis inkább csak ennyit mondott neki:- Jöjjön, együnk a konyhán.

-Ejnye, az ráér. Inkább azt mondd, hol az unokám és a fiam?- Mire kimondta, mindenki benyomult, utolsónak Révész lépett a szobába.

-Semmi szükség nincs itt már rám,- de némi habozás után hozzá tette,- azért egy enyhe nyugtató nem fog megártani.- Etára nézett, s így folytatta,- tudja, hogy a fia igen sokat javult, amióta nem láttam!

-Maga most gúnyolódik velünk?

-Mit képzel? Orvos létemre sose tennék ilyet! Maguk nem veszik észre a változást, hisz állandóan vele vannak, én viszont, több mint három éve nem láttam, jobban el tudom dönteni.- Kézen fogta a gyereket, s vezette négy-öt lépést,- sőt, nyugodt lelkiismerettel ki merem jelenteni, hogy egy éven belül önállóan járni fog.

-Én más véleményen vagyok, azért köszönjük a biztatást.

Először azt hitték, az orvos jelenléte bírta nyugalomra Pista bácsit, szerencsére, távozása után sem változott kedély állapota.

Másnap, minden rokonukat meglátogatták, s az ezt követő napon szerettek volna visszautazni. Nagyapának viszont újabb rohama lett, de most az asztmája jött elő. Az orvos szerint ez nem volt annyira súlyos, ők mégis elhalasztották az utazást, aminek csupán a gyerekek örültek.

Jó pár féldeci volt már benne, mikor otthon aludni mentek. A fárasztó utazás hamar álomba küldött mindenkit. Dafku viszont szerelmi játékot kívánt volna űzni Etával, s mérgében nem tudott azonnal elaludni. Csak nézte a mennyezetet, ahol árnyjátékot táncolt a beszűrődő lámpa fénye. Mikor megunta, másik oldalára fordult, s így szembetalálta magát „nagylányával” Figyelme a félre csúszott hálóingre összpontosult. A kidomboruló melleit akaratlanul összehasonlította Etáéval,- fele akkora. A látvány felpiszkálta fantáziáját, s kezének nem tudott parancsolni. Simogatni kezdte a formás melleket. Gyöngyike természetesen felébredt, viszont nem volt képes eldönteni, vajon mennyi ideje tapogatták. Apjára nézett, aki rögtön úgy tett, mint aki alszik. „Álmában csinálja”- gondolta. Aztán mégis megcserélte helyét húgával. Az erős félhomályban rájött, igenis fenn van apja. Ekkor sem szólt semmit, csak felkelt, s áttelepítette Józsikát saját helyére.

Elgondolkozott, ha elmondaná Anyjának, vajon elhinné-e, ami éjszaka történt?

Nem tartja valószínűnek, hisz túl nagy most köztük a szerelem!

Barátnőjének?

Neki sem.

Ha még egyszer megtörténik, akkor talán.

Napközben még egy ideig csak ez járt fejében, azután elfelejtette.

Csakhogy, Apja, következő éjszaka,- szín józanul is,- lekopírozta az előző nap történését, ő meg végleg helyet cserélt öccsével.

Érdekes az egészben az, hogy Etának ez, fel se tűnt.

A problémás helyzet véletlen szerűen rendeződött. Dafkut hónapokon át, tartották éjszakai műszakban.

Két hónappal az iskola befejezése előtt, értesítést küldött a Mozgásjavító Terápia. Letelt az egy év, viheti Józsikát.

Eta előbb örült, majd kicsit ideges lett, hisz mi lesz az iskolájával, kezdheti újra a tanévet. Később még egy kis cédulát talált a levél mellett, mely a boríték belsejéhez tapadt.

„Elnézését kérem, csupán annyit szeretnék még Önnel közölni, amennyiben gyermeke elkezdte iskolai tanulmányait, úgy nálunk befejezheti.

Új előírásainknak megfelelően javasoljuk az egyik Szülő, egy hetes itt tartózkodását, mely a terápiás kezelések begyakorlására és otthoni tovább viteléhez elengedhetetlen a Szülőnek is.”

Tisztelettel az Intézet Vezetője

^Dr Sallai Marianna

-Az ösztönöm azt súgja Gyöngyikém, közted és Apád közt, nincs minden rendben. Ezért, azt javaslom, amíg nem leszek itthon, hozd ide a barátnődet,- azzal kezébe nyomta a levelet, melyet az imént olvasott el.

-Anyukám, te tudtál róla?

-… és Te meg Gizi végeznétek helyettem a boltot, majd beszélek Pammer nénivel.

A nehezen várt nap, eljött. Eljött a nagy lehetőség is Józsika számára.

Csontjai, a vizsgálatok szerint nagyon jól megerősödtek,- ami nem csoda, hisz közel kétszáz injekciót kapott egy év alatt. A professzornő megállapítása szerint, már a mozgása sem annyira darabos, mint mondjuk egy éve.

Az előkészületek után elkezdődött, a minden izmot megmozgató gyakorlatok. Ezeket Etának, végig kellett nézni, megtanulni, majd megismételtetni fiával.

Reggel, a felkelés után,- az egy órás talajgyakorlatot követően,- volt a reggeli.

Majd tanulás következett, napi három-négy óra.

Eta nem is gondolta, hogy ilyen sok, beteg,- mozgássérült gyerek van. Hisz minden osztályban huszonöt-harminc tanuló volt. Az órákra, egyetlen egyszer engedték be egy hét alatt. Részükre ilyenkor műsorokat, vagy mozi előadást szerveztek.

A gyógykezelés négy és fél hónapig tartott, de Anyját egy hét után elküldték.

Szerinte, épp fordítva kellene megszervezni a Szülők ott tartózkodásának időpontját, tehát nem az elejére, hanem a végére.

S otthon mi fogadta?

Nos, zárt ajtó!

Ebben még nincs is semmi meglepő, mivel késő délután érkezett. Nagylánya biztosan már árul.

A lakásba lépve viszont igen kellemetlen kép fogadta. Legalább három napos, összegyűjtött mosatlan volt felhalmozva. A szemetes konyha után, a szobától sem várhatott túlságosan nagy rendet, netán idilli képet.

Nem is volt.

A bevetetlen ágyra ráhajigálva a szennyes, sőt összekeverve a tiszta ruhákkal. A kályhából kihullott hamu egészen a szoba közepére volt „beterítve”, vagy berugdalva. Látni is szörnyű.