Aztán kezébe kapta a gyeplőt, s ellenkező irányba húzatta a lovakkal szánkónkat, mire az így átfordult a talpára.

Alkonyodott, mikor rájött, eltévedtünk. Nagyon megijedt, de ezt egyedül Gyuri vette észre.

-Mi baj Anyám?

-Azt hiszem, rossz irányba megyünk. Az, ott,… nem a mi tornyunk, hanem a dombegyházi templomtorony. Este lesz így, mire haza érünk,- s tett egy félkörívet a szánkóval.

Ideges volt.

Ez ekkor már látszott rajta.

-Hideg van, nagyon fázom,- jelentette ki remegve Dóczi Rózsi.

-Vedd ki Apátok zsebéből a butykost, neki már úgy sincs rá szüksége, hisz alszik. Mindenki igyon egy kortyot, mert az egy kicsit felmelegít.

A kulacs körbe járt. Húgom rögtön ki is köpte,- amin jót vigyorogtunk. Én következtem. Nagyot húztam a jó büdös löttyből, s legszívesebben magam is kiköptem volna, mégis lenyeltem. Égette a szám, s kis idő múlva már a gyomrom is.

Alig kaptam levegőt, viszont kezdett melegem lenni a takaró alatt.

Nagynénink közben igyekezett elkerülni az erdős részeket, egy tanyán égis megkérdezte, jó felé járunk-e? A válasz igen volt, de…

-Éjfélre se érnek haza, ha csak ezt az erdőt meg nem kerülik.

Julis néni viszont épp ezt szerette volna elkerülni. Mégis bele vágott.

Nem embertől, vagy állattól félt, hanem az időtől. Még inkább attól, hogy a fákra rakódott hó elárasztja a szán belsejét. Persze a sűrűjébe érve így is bekövetkezett, amitől tartott. Nem győztük kidobálni a ránk zúduló, szaporodó havat. Ráadásul erős szél kezdett fújni, melytől a lovak megbokrosodtak, pedig néhány száz méterre már látszott a falu széli két lámpa.

A megállásra felébredt, s megnyugtatta a lovakat, és a kertek alatt lassan megérkeztünk az áhított melegre.

A kemence melegénél hamar visszatért a család jó kedve

A megkésett vacsoránál Rózsika már nevetgélve mesélte Jani sógornak, hogy ő még ennyi kisállatot nem látott, amennyi menekült előlünk az erdőben.

-Még szerencse, hogy Anyánk erősen fogta a gyeplőt, különben Ráró megvadul, mikor megérezte a rókákat.

-Mi, illetve én nem láttam egyet se,- jelentette ki hitetlenkedve Rózsi húgom.

-Pedig hidd el kislányom Gyurkának igaza van!

Senkit sem kellett ringatni ezen az estén, mindenki, akár a tej, úgy aludt, hogy másnap vidáman ébredjünk.

Igen.

Meglepetésünkre, reggeli után, Julis nénénk játszani küldött a meg szokott munka helyett.

-Itt valami bűzlik,- jelentette ki Gyurka.

S alig tettük ki a lábunk, jóslata máris beteljesült.

Még nem értünk a kapuig sem, mikor hangos veszekedés kezdődött a két öreg közt.

Mi nem törődtünk vele, de Gyuri és Rózsi arcán látszott a szomorúság.

Mivel előző este nagyon megtetszett a kastély, odamentünk játszani.

Mikor megérkeztünk a romokhoz, a két lány rögtön hercegnőnek képzelte magát. Mi Gyurival régészeknek, s valami érték után kezdtünk kutatni. Persze semmit sem találtunk először. A ledőlt falak közt csupán értéktelennek tűnő cserépdarab akadt. Az emeletre vezető lépcsőkorlátot darabokra törte a leszakadt tető. Rózsiék a fal mellett mégis felmerészkedtek a padlásra. Néhány perc múlva lyukasra égett rongyokban, pár félig elszenesedett Jókai könyvvel a kezükben botorkáltak lefelé a recsegő deszkákon.

-Nincs itt semmi,- de ahogy ezt kimondta, Gyuri alatt beszakadt egy rozsdás bádoglemez. Nem zuhant mélyre, hisz kilátszott a térde, ő mégis megijedt.

Kimászott, majd négyen alig bírtuk elcibálni, hogy megnézhessük, mi lehet alatta?

Egy zsámoly nagyságú ládát találtunk. Próbáltuk felemelni a gödörből, nem ment. Tanakodtunk, vajon mi lehet benne. Ékszerre, vagy hasonlóra gondoltunk. Aztán egy vasrúddal sikerült feltörni. Többtucat robbanószer volt az alján. Gyuri egyet felvett belőle, melyből sárgásbarna folyadék kezdett folyni. Sistergett amint a hóra ért.

-Menjünk innét, de gyorsan,- kiáltott Dóczi Rózsi.

Amúgyis eléggé berezeltünk, mikor pedig hátunk mögött megszólalt egy hang, akkor aztán végképp.

-Mit csináltok itt?- csősz, vagy vadőr lehetett. Felelni sem maradt időnk, ott állt közvetlen mögöttünk,- nem hogy elbújni, vagy elfutni. Letépte a lányokról a régi rongyokat, s gyorsan lesöpörte a lőszerekről a havat, majd visszadobta a tetejét.- Menjetek minél messzebb, én megyek, telefonálok a lökösházi határőrségnek.

Jobbnak látta, ha bicikli helyett gyalog megy,- mert szünet nélkül esett a hó.

Azért így is egy órán belül visszaértek,- igaz terepjáróval.

A tűzszerészek a kis láda alatt, találtak még egy nagyobb ládát, szintén háborús maradványokkal. Kivitték, jó távol a falutól, s felrobbantották. Nagyobb kráter keletkezett a helyén, mint maga a kastély volt valaha.

November huszadika után Pesten „helyre állt” a rend a közéletben.

A forradalmat leverték, s megalakult az MSZMP.

Diwald Gyurka jó megfigyelőnek bizonyult, mint a rendőrség embere, hisz Dóczi Janit nem nálunk, hanem Farkaséknál keresték. Így akkor Sanyi bácsit vitték be kihallgatásra, s nem Dafkut. Kati néni,- a felesége,- ahányszor bement érdeklődni, annyiszor jött haza sírva! Azt hazudták, nem is látták.

Eta többször megkísérelt Gyurkával, de ő se „tudott” semmiről. Pedig az egész ház érezte, az ő spiclissége miatt vitték el Sanyi bácsit.

Dóczi Jani talán megérezte a bajt, többé nem mutatkozott, még az udvarban sem. Sőt, Dafkut egy üzenet várta a munkahelyén, Jani menyasszonyától. Másnap találkoztak, s egy búcsúlevelet adott át, melyet Jani írt Etának. A pár sor alig volt olvasható. Valahonnan Németországból küldte, de azóta, talán már Hollandiában, vagy még inkább Amerikában van. Külön kérése, hogy egyelőre Anyja ne tudjon erről. S ha lesz munkahelye, kárpótolja fáradozását.

Kétszer elolvasták a levelet, majd elégették, hisz mit lehet tudni?!

Mikor Sanyi bácsit elvitték, Kati néni összeveszett Etával. Nem hitte el Etának, hogy ne tudjon semmit unokaöccséről. Pár nap után aztán látszatra, kibékültek.

Dafkuval viszont túlságosan is jó viszonyba kerültek!

-Szerintem Eta nem érdemel meg téged,- hogy ezt bizonyítsa, a sok munkája mellett, egy Honvéd meccsre is szakított időt.

Féltékenységből legközelebb Eta csatlakozott hozzájuk, pedig egyenesen utálta a focit. S tegyük hozzá, ez esetben tényleg tévedett, hisz Jóskának nem is volt szimpatikus Kati néni. Kapcsolatukban valójában arról volt szó, hogy Katinak kötelezettségei voltak a megrendelőivel szemben, s Apánk nagyobb segítő készséget mutatott vele szemben, mint amennyi időt családjára áldozott.

Anyánk azt mesélte, mikor mi üdülni voltunk, tüdőgyulladása volt, s hiába könyörgött Dafkunak, hogy maradjon otthon pár napig őt ápolni, nem tette. Ehelyett minden nap kikövetelte a főtt ételt.

Most meg betegállományba ment, hogy Katinak dolgozhasson.

Megfizet érte, de Eta kevés hasznát látta, még helyesebben, inkább azt lehetne mondani, hogy ő csak ráfizetett. „Betegsége” miatt kevesebb fizetést hozott haza, viszont amit Katitól kapott, azt elitta!

Ez idő alatt annyira rászokott a piára, hogy később csalafinta módon ki is követelte.

-Anyukám, nagyon fáj a gyomrom, úgy innék egy stampedli pálinkát.

-De hát vezetsz!

-Mire beérek, rég kimegy a hatása.

-Mibe kerül?

-Háromnyolcvanba.

-Ott a ridikülbe, vedd ki!

A stampedliből, féldeci lett. A napi cigarettával, és a hétvégi kártya partikkal, ez már meghaladta a havi ezer forintot is. Így Etának három-négyezerből kellett kijönni a két gyerekkel.

Egy idő után Katinak sikerült végre lépre csalnia Jóskát. Tudta, hogy nem csak a pálinkát szereti, a vörösbort se veti meg. Pár pohár a finom ürmösből hamar mámorba keríti az embert, s Kati egy ilyen alkalmat használt ki. Kedves, bájos viselkedésével pótolta szépségének hiányát. No meg tudomására jutott, hogy Eta épp menstruál.

-Tudod, mennyire vágytam már erre a percre!

-Etának igaza van, te olyan vagy, akár az áspiskígyó.

-Igazán?- kérdezte Kati pajzán mosollyal. Ital, s „szerelem”, úgy tűnt eszét vette.- Most bármit kérhetsz tőlem!

-Mi van, ha szavadon foglak?

-Nem hiszem, de állok elébe.

-Fordulj meg!

-Nem ilyesmire gondoltam, inkább anyagiakra,- kacagott fel, mégis megtette, amit Jóska kért!

-Jelen pillanatban erre van szükségem.

Kati négy kézláb ereszkedett, Jóska mögé térdelt, s úgy lökdöste fenekét.

-Miért hagytad abba?

-Ebben az állapotban ennyire telt, megérthetnéd.

Kati persze nem elégedett meg ennyivel. Rálökte Jóskát a gyalupadra, s csókolgatni kezdte lágyékát. Az eredmény nem maradt el.

-Sanyival sose csináltuk így. Mióta heresérve volt, azóta pedig sehogyan sem.

-Velem se fogod többé.

-Nem adtam bele mindent?

-De, csak a család kicsit fontosabb.

-Én se akarom elhagyni Sanyit.

Becsöngetés előtt három perccel, még igen nagy zaj volt iskolánk folyosóján. Az alsósok a földszinten, felsősök pedig az emeleten gyülekeztek kettős sorokban az osztálytermek előtt. Rég elhangzott a második csengetés, mi szerint a diáknak ekkor már a padban illik ülnie.

Tanítónőnk, Horváth Magda amúgy is késve érkezett, s a terem előtt még leállt beszélgetni barátnőjével.

Miről?

Terhességről.

Csak nem terhes?

Akkor tehát lányanya.

Kirúgják az állásából.

Abban az időben elképzelhető lenne.

Persze egészen más a helyzet, ha az „Apuka” maga az Igazgató bácsi.

Talán meghallotta, mit beszéltünk, mert mikor belépett az osztályba, naplóját se vette elő:- Dafku Jóska, gyere ki a táblához!

Pedig tudván tudta, a helyemen szeretek felelni, ahol csupán a hátam mögött ülők látnak, és nem idegesít az a gondolat, hogy mindenki engem figyel. Ideges feszültséggel botladoztam a katedrához. Kis szerencsém azért lett, mivel számtanból kérdezett.

Törtet kellett nagyság szerint felírni, s a megoldás hibátlan lett.

-Ezt még nem is tanultuk Tanító néni,- állt fel az osztály eddigi legjobb diákja,-Szabolovits Kati.

Magdi néni ekkor a homlokára csapott:

-Valóban, ez harmadikos anyag. Akkor mond csak, honnan tudod, talán korrepetálásra jársz?

Még nagyobb zavarba jöttem!

Húgom rögtön felállt a válasszal.

-Dehogy! Ő már járt harmadikba.

„-Bukott szamár!” kezdett rá az osztály.

-Nem igaz, a betegsége miatt kell újra járni a harmadikat, de ti buták vagytok ehhez!- kiáltotta Rózsika.

-Ne haragudj Józsika, ülj vissza a helyedre, azért megkapod az ötöst,- mondta Magdi néni.

Az osztály elcsendesedett, én pedig szégyenemben majd orra buktam, mikor a helyemre csoszogtam.

Ezen a napon még torna, ének, környezetismeret szerepelt óra rendünkben.

Természetesen,- de főleg a lányok,- nagyon várták már. Nem mintha annyira szeretnének tornázni, hanem kíváncsiságból. Vajon mekkora Magdi néni hasa, ez rendkívül érdekelt minden lányt. Ilyenkor a tanító nénink szintén tornadresszben oktatta diákjait.

Balla Kati, osztályunk szószólója ezt kérdezte tőle:

-Tényleg terhes tetszik lenni? De hisz nem is látszik semmi!

-Holnap egészségtan órán megkapjátok a választ,- válaszolta neki elvörösödve.

Első kérdése Rózsikának az volt mikor haza értünk:

-Anyu, mond el nekem, hogyan lesz a gyerek?

Rózsi első kérdése az volt Anyánktól, hogyan születik a gyerek?

A meglepetéstől előbb szólni se tudott, azért összeszedte magát:

-Miért lett ez most olyan fontos kislányom, nagyon kis gyerek vagy te még.

-A tanító néninek kisbabája lesz!

-Ezt Ő mondta?

-Dehogy! Hallottuk. Holnap beszél arról, hogy lesz a baba.

-Na látod, akkor minek faggatsz engem is. Ő okosabban elmondja.

-Honnan tudjuk igazat mond-e?

-Rózsikám, ráérünk utána eldönteni, igaz, vagy nem,- adott újabb kitérő választ. Hisz ő még túl korainak érezte lánya ilyesfajta felvilágosítását, de tulajdonképpen nem is volt felkészülve a válasszal.

Az elutasítás még kíváncsibbá tett mindkettőnket. Próbálkoztunk Apánknál, hiába.

-Anyátok szült, neki jobban kell tudni!

Másnap csak az iskolában jutott valamelyik gyereknek eszébe, hogy nekünk még nincs is egészségtan óránk.

Meglepően csendben vártuk Magdi nénit. Mikor végre megérkezett, mosolyogva ült katedrára.

-Első óránk nyelvtan lenne, s ma osztályfőnöki lesz helyette.

Az osztály névsor első tanulója, Danajka Zsuzsa rögtön jelentkezett:

-Tanító néni, nekünk nincs…

-...egészségtan órátok! Tudom, ezért lesz rendkívüli az óránk! Nos, gondolom , azt sejtitek, nem a gólya hozza a kisbabát?

Egyszerre nevetett fel az egész osztály, de csupán egy pillanatra, mert Magdi néni azonnal folytatta..

-Ha két felnőtt szereti egymást, legtöbbször összeházasodnak. Bizonyára azt is tudjátok, ha elültetnek egy magot, az kikel, s növekedni kezd,- a sejtek állandó szaporodásával. Az emberek, állatok sejtjével ugyanez történik. Apuka magja, sejtje,- átkerül Anyuka testébe, s ott addig nő, míg kialakul, kifejlődik a kisbaba. Kilenc hónap alatt éri el, hogy képes a világi életre, s ekkor megszületik.

Pisszenést se lehetett hallani fiatal Magdi néni előadása alatt. Legtöbb gyerek bele nyugodott, s kielégítőnek gondolta az adott választ. Viszont akadt egy kettő, akit több is érdekelt.

-Azt tessék megmondani, mégis hogyan születik meg a baba!- vetette fel a legrosszabb fiú.

-Majd ha megszületett jövőre elmesélem.

-Magdi néninek nincs is férje, hogy lehet akkor mégis gyereke?- érdeklődött egy másik buta fiú.

A körülötte ülők játékosan püfölni kezdték.

-Szégyelld magad!

-Ne! Hagyjátok,- szólt rájuk finoman.- A kérdése nagyon is jogos. Két hét múlva lesz az esküvőnk.

Kicsengettek, és a témával foglalkoztunk az év folyamán, de Magdi nénit nagyon megszerette osztályunk.

Harmadnap kisírt szemmel jött be, negyedik órát tartani. Gyötrődött, s mi rajz órán soha nem viselkedtünk ilyen rendesen. Óra vége felé mégis kifakadt:

-Azt hittem, jót teszek veletek, ha beszélek az élet kezdetéről, de némelyik Szülő korainak, helytelennek tartotta a felvilágosítást. Hiába védekeztem,- jobb, ha az iskola oktat,- mint az utca, mégis fegyelmit adott az igazgató. Állapotomra való tekintettel, felfüggesztette. Egyet azonban nem értek. Mikor jutnak el a szüleitek odáig, hogy idejében, s nyíltan beszéljenek ilyen problémákról saját gyermekükkel. E helyet gátolják azt, aki megteszi helyettük! Nem kutatom kinek az Anyukája jelentett fel, viszont csúnya dolgot művelt.

Kopogtak a terem ajtaján, s Magdi néni rögtön elhallgatott. Egy takarítónő valami körlevelet hozott, melyet fel is olvastatott. A karácsonyi szünet idejének kihirdetése volt benne.

A második rajzóra elején Magdi néni egy kisebb dobozt tett az asztalra.

-A jövő héten már itt a Mikulás. Akit szólítok, idejön, s kihúz egy cédulát, melyen talál majd egy nevet. Akit kihúzott, az lesz a párja. A párok készítsenek egymásnak meglepetést. Mivel azonban harmincegy a létszám, egy valaki tőlem kap ajándékot.

-Ki lesz az?

-Ki tudja, majd aki a legvégén árván marad.

Nagy lárma alakult ki rögtön. Először a lányokat kérte a dobozhoz. Szakál Anikó lebiggyesztett ajakkal nézett felém, s tudtam, engem húzott ki. Én örültem, hisz egy szép, hosszú szőke hajú kislány volt, aki kezdettől fogva tetszett,- ő viszont sajnos elszomorodott, melyet keserű szájízzel vettem tudomásul. Hét lány és nyolc fiú húzása után Fallusy Béla neve maradt ki, tehát ő Magdi nénitől kap Mikulás csomagot.

Épp Anikó tekintetét igyekeztem volna újra elkapni, mikor megszólalt az ajtó fölötti hangos bemondó: ”-Dafku Rozáliát várják a portán!”

Csend lett.

Rám nézett, s éreztük baj van otthon.

Kisietett a teremből, és…

-Tanító néni, haza mehetünk, Anyukámat kórházba vitték?

-Persze,- s ő nekem, Rózsinak társai segítettek összecsomagolni.

Kati néni, aki a hírt hozta, elvette kezemből a táskát, hogy gyorsabban mehessünk.

-Ebédelünk, s délután bemegyünk hozzá.

-Hova vitték Anyut?

-A János-kórházba

Ettünk, s indultunk.

-Gyerekek, ti itt maradtok!

Hiába néztünk rá könyörgőn, nem engedett.

Móricka vicceket, mi mégis szomorúak maradtunk.

-Ne keseregjetek már, hisz azért van itt ennyi orvos, hogy mindenkit meggyógyítsanak. Higgyetek nekem és bízzatok Istenben.

„Na, még csak ez hiányzott, hogy papoljon nekünk!” Ment volna inkább papnak. Ima Jani,- gondoltam. Rózsika viszont illedelmesen válaszolt.

-Hát persze, mi minden vasárnap Mamával elmegyünk a templomba.

Ez se igaz.

Hetek óta nem is láttuk a Mamát.

De nem hazudtoltam meg.

Kati néni közben visszaért a belosztályról.

-Nincs már semmi baj, holnapután kiveszik az epekövét.

Ha nem is teljesen, de kicsit nyugodtabbak lettünk.

A haza felé úton, a Nagyvárad-téri átszállásnál, Kati nem jött velünk tovább.

-Innen egyedül mentek,- ennyit mondott, s elrohant.

Elég sokszor jártunk már ezen a vonalon, s csupán a Kölcsey-mozit kellett figyeljük, onnét egy megállót tovább menni.

Apu nagyon megijedt, mikor elmeséltük, mi történt Anyuval.

Szaladt volna Kati nénihez, de Rózsi megállította.

-Nem értjük miért, de lemaradt az átszállásnál,- hadarta el Rózsika.

Apu valamit válaszolni akart, de valaki egy hosszút csöngetett.

-Ez nekünk szól,- s elindult kaput nyitni.- Hisz be se zártam, biztos megint gyerekek játszottak.

Aztán egy újabb, még hosszabb berregés.

-Megnézem, ki szórakozik.

Jó tíz perc múlva tért vissza másod magával. Tért a fent, a hátán hozta be a maga tehetetlen Sanyi bácsit. Összeverten, akit csak úgy bedobtak a kapu alá!

Ránk nézett, mélyen beesett szemével, s mi tényleg megrémültünk tőle.

Becipelte a szobánkba, s ágyra fektette.- Ti maradjatok,- szólt ránk,- az ajtó viszont két újnyira nyitva maradt, így mindent hallottunk.

 „-Velem, kesztyűs kézzel bántak…

-Kicsodák?

-Nem tudom, mikor elvittek, megkötöztek, szemem bekötötték.- pihent, s vizet kért.- Hangjuk után öten lehettek. Arra lettek volna kíváncsiak, hol van a rokonotok, Dóczi Jani?

-Ez furcsa, hogy nem nálunk keresték, különben mi sem tudtuk.

-Olyan valaki árulhatott be, aki tudta, hogy nálunk többet van

-Diwaldra gondolsz?

-Persze, ki másra!- ránézett az utcai ablakra,- húzd már el, még azt hiszik homokosok vagyunk, pedig arra sem vagyok alkalmas régóta. Ők mégis ott kezdték a kínzást, leégették a tökömről szőrt!

 -Barmok!

-Nem is emberek, szadista vadállatok. Ha elájultam, nyakon öntöttek. Egyszer adtam egy kitalált címet, s képzeld csak el mi történt?! Behoztak egy tizennégy éves lányt. Csupán három napig bírta. A szemérmetlen kínzások idejére még rólam is levették a kötést. Damilt fűztek át a mellei, s úgy lógatták fel! Elvérzett, s meghalt, visszatértek hozzám. Pengével bevagdosták a talpam,  és sót szórtak a fődre, hogy azon sétáljak. Ha nem megvernek. Sétáltam, mégis megvertek. Aztán amikor kiderült, hogy Dóczi lopta el a fegyvereket a pénzverdéből, végre elengedtek.

-Szegény kislány, a semmiért halt meg.

Kati néni úgy osont mögénk, hogy nem vettük észre. Összerezzentünk, mikor ránk szólt:

-Ti mit leskelődtök?

Félre álltunk az ajtóból, hogy lássa, mit nézzünk.

-Te jó ég, mit tettek veled Sanyikám?

-Látod, nem?

Jóskához fordult:- hozz egy kis langyos, és ha van, főzz kamillát! Ha nincs, kérjetek az öreglánytól !

Apu természetesen minket küldött Pammer nénihez. A néni adott, s megkérdezte minek az nekünk. Elmondtuk. Zsebre dugott valami büdös kenőcsöt, s velünk jött.

-Béla hasonló sebekkel jött haza a háborúból. Egy hét alatt meggyógyítottam evvel a kenőccsel.

Sanyi bácsi próbálta palástolni érzéseit, de a selymes, krémes kezek érintése is érdesnek tűntek teste számára, minden érintésre felszisszent.

-Nyugi , nyugi, ezt a kis fájdalmat ki kell bírnia!

-Mondani könnyű.

-Tudom,- nézett szánalommal szemébe, majd intett feleségének, hogy öltöztesse fel.

Kati néni,- aki ez idő alatt végig zokogott, most megszólalt:- Gondoljátok el, sikerrel jártam délután.

Dafku észre vétlenül bokán rúgta, egyben intett, hogy ne folytassa!

-Tudom, sikerült kórházba vinned Etát.

-Ez felesleges volt,- szólt Dafkura Pammer néni,- sem én, sem Diwald nem vagyunk besúgók.